Miért Luminoso?

Sokan tudják közületek (sőt, talán mindenki), milyen érzés a kialvatlanságtól szúró szemekkel, zsibbadt aggyal kikászálódni az ágyból. Sokan azt is tudják, milyen érzés, amikor fogmosás közben elalszanak egy másodpercre.

Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik azt is tudják, milyen az, mikor ebben az állapotban, amikor már végleg feladatad a reményt arra, hogy beindul az agyműködésed, mégis megtörténik a csoda.

Támad egy olyan ötleted, amiben már az első pillanatban száz százalékig biztos vagy.

Ehhez hasonló állapotban született a Luminoso név is. Persze nem nyelvújító lettem akkor, csupán rájöttem arra, hogy mi az, ami összeköt bennünket, a munkánkat, Bálintot, Balázst és engem. És ez a valami a fény.

Ahogy azt Balázs az első Színjáték posztunkban meg is írta, mindhármunkat elbűvöl, ahogy a prizma megtöri a fehér fényt és színekre bontja azt. A fény az, amiből a színek erednek és én pont egy ilyen nevet kerestem, ami mindennek a kiindulópontját jelenti számunkra.

Most már, hogy a gondolat megfogalmazódott, csak az volt hátra, hogy ebben a türelmetlen állapotban kibírjam azt a nagyjából másfél órát, amíg beérek a munkahelyemre. Nem volt könnyű, de végül csak befutottam. A helyemre érkezve vakkantottam valami köszönésfélét kolléganőimnek, és gyorsan ledobtam a táskámat. Bekapcsoltam a laptopomat és mutató ujjammal a CD-olvasón dobolva vártam, hogy bebootoljon.

Valószínűleg egy eszelős arcával meredhettem a kijelzőre, mert a munkatársaim, akikkel folyton csevegtünk valamiről, most – néhány aggódó oldalpillantást leszámítva – felém se szagoltak. Egy örökkévalóságnak is beillő pár perces várakozás után sikerült végre beírnom az internetes fordító programba a szót, és alig két másodperc múlva megjelent, amire vártam.

Nem tudtam, hogy olaszul mit jelent a fény. Csak azt tudtam, hogy bármikor, ha olaszokat hallok beszélni, kellemes borzongás fut végig rajtam. Ennek a nyelvnek a dallamossága és játékossága mindig elvarászol. És azt akartam, hogy ezt érezze mindenki, amikor meghallja a nevünket. Ültem tehát a laptop előtt és ott volt a szó, amit elképzeltem magunknak. Pillanatnyi kétségem sem volt arról, hogy a fiúk mit szólnak majd hozzá. Mindketten kérdés és ellenvetés nélkül hagyták jóvá az ötletet.

Ezután már csak az a feladat várt rám, hogy kiderítsem, hogyan is kell helyesen kiejteni. Ebben egy kedves, olaszul is beszélő barátnőm segített. Enyhe izgalom futott végig rajtam, mikor először elhagyta a számat a szó. Ez az érzés pedig a mai napig felülkerekedik bennem, ha kimondom: Luminoso…