Megint egy bánya!

Furcsa játéka ez a sorsnak: volt már bányás, de külszíni sorozat itt a blogon, utána volt látogatás egy hegy gyomrába, ahol nem bányásztak semmit. Most pedig itt egy sorozat arról, hogy milyen az, amikor a hegy gyomrában vagyunk, ahol egykoron bányásztak is valamit. Hogy milyen most? Görgess.

A helyszín Erdély, Parajd (Praid). A falu az erdélyi Sóvidék központja. Értelemszerűen az egyik fő látványosság a turizmus számára is elérhetővé tett sóbánya. Ide a felszínről szó szerint helyijárat vezet le a bányába. Nem elírás, komolyan: jön a busz, megáll a megállóban, felszállsz a sok emberrel, és aztán irány a mélység, egy a busznál alig nagyobb vájatban, bele a sötétbe. Magabiztos lendülettel. Utasként nem volt sok viszonyítási pont, így elég érdekes volt az érzés.

Leszállva a megállóban még egy sor lépcső következik, hogy elérjük a 120 méteres mélységet a föld alatt. És mikor belépek a felszíni halandóként, ezt látom:

Percekig földbe gyökerezés, az agy térérzékelő területe mintha külön örömtáncot járna. Csak utána kezdem el felfogni, mit is látok: ez itt nem Mória sötét elhagyott bányája. Még csak véletlenül sem fog erre járni egy kósza ork sem.

Ez itt egy komplett szabadidőközpont, kéremszépen. Akkora mint egy kisebb falu, és nagyjából annyi ember is tartózkodik lent egyidejűleg. Kiülnek családostól az asztalokhoz, piknikeznek, ping-pongoznak, tollaslabdáznak (milyen igaz: hely van, szél nincs), akadálypályán másznak végig, meglátogatják a kápolnát. Van az is, igen. De most már beszéljenek csak a képek.